Szívdobbanás

Teen wolf, Sterek.

Kedvenc barátnőmnek, rosemalfoynak íródott a szülinapjára. Merlin éltessen, Drága!

Szívdobbanás

Derek tanácstalanul, kocsija oldalának vetve hátát áll Lydia fényárban úszó háza előtt. Szinte le sem parkol, de Erica és Isaac máris izgatottan pattannak ki a kocsiból, arcukon ragadozó mosollyal, magabiztos léptekkel indulnak el a ház felé, ügyet sem vetve alfájukra. Derek még mindig úgy érzi, nem cselekedett helyesen, amikor igent mondott a meghívásra. Igaz, Beacon Hillsben hosszú hetek óta béke és nyugalom honol, de alfaként tudja, ez csak vihar előtti csend. Éberen őrködik hát a város felett, folyamatosan veszélytől tartva. Nem marad árnyék ellenőrizetlenül, nem szállhat meg idegen a városban anélkül, hogy ne tudna róla. Falkájának fiatal tagjai persze mindezt feleslegesnek tartották, egyre inkább unni kezdték magukat, napról napra kezelhetetlenebbé váltak, így amikor Stiles bedobta a buli ötletét, azonnal lecsaptak rá.

Stiles. 

Derek észre sem veszi, hogy a fiú nevének gondolatára önkéntelenül is elindul a ház felé. Odabentről vibráló zene hallatszik, a tágas nappali villodzó, színes fényárban úszik, Derek egy szempillantás alatt méri fel a terepet, és találja meg, akit keres. Stiles Scott mellett áll, mellkasa előtt keresztbefont kézzel, érdeklődve hallgatva legjobb barátját. Ajkán könnyed mosoly játszik, és azonnal kiszélesedik, ahogy tekintete megtalálja Derekét, akinek akaratlanul is eszébe ötlik, hogy mi lenne, ha több volna köztük, de ahogy megszületik a gondolat, megrázza a fejét, nem akarja gyötörni magát ezzel. Ha tovább agyalna, már nem lenne elégedett azzal, amijük van, pedig ezelőtt soha nem remélhetett még ennyit sem senkitől. Óvnia kell ezt a barátságot.

- Szia! – lép elé a fiú, mire ő csak bólint egyet. - Ezt muszáj megkóstolnod – nyújt felé Stiles egy meghatározhatatlan színű folyadékkal teli poharat.

- Nem szoktam inni.

- De most buli van – nyomja a kezébe az italt -, igazán elengedheted magad egy kicsit, mindig olyan feszült vagy. Nyugi, egy pohár nem fog a földhöz vágni.

- Ha tovább vigyorogsz, veled viszont ez könnyen megtörténhet – mordul barátságtalanul, de azért kíváncsian az orrához emeli az italt, hogy aztán fintorogva nézzen a fiúra, aki biztatóan kacsint felé, és ajkához emeli saját poharát.

Derek erőt vesz magán, egy szuszra hajtja fel, és meglepetten veszi tudomásul, hogy az íze kellemes, de inkább harapná le a saját nyelvét, mintsem ezt Stiles tudomására hozza.

- Mi jön most? – nyomja a fiú kezébe a poharat, mire az csodálkozva néz rá.

- Te tényleg nem voltál még házibuliban. – Elvigyorodik, védekezve emeli fel mindkét kezét, látva az alfa haragos pillantását. – Jól van, jól van, nyugi, nem cinkellek ezzel többet. Nézz körbe, mindenki azt teszi, amihez kedve van.

Derek becsmérlően húzza el az ajkát, Stiles megbabonázva nézi ezt az apró mozdulatot, megnyalja kiszáradt ajkát, és zavartan fordul el.

- Igyál, mint a többi srác.

- Megvolt.

- Akkor beszélgess. – Derek ránéz, felvonja a jobb szemöldökét, Stiles sóhajt. – Jó, akkor mondjuk… táncolj.

- Táncoljak? – ismétli szarkasztikusan. – Most komolyan...

- Miért, annyira bénán nyomod? – vigyorodik el, majd gyorsan visszakozik Derek arckifejezése láttán. - Nem úgy értettem, biztos jól csinálod, hé, most mi van? Ne menj már el!

- Hagyjuk, ez az egész hülyeség volt, én nem tartozom ide.

Egy lány – Stilesnak úgy rémlik, talán Bellának hívják – hirtelen terem mellettük, és Stilesba karol. Fekete, hullámos haja rakoncátlan tincsekben omlik a vállára, mosolya érzéki, kék szeme ragyog, ahogy a fiúra néz.

- Táncolsz velem, Stiles? – duruzsolja egész közel hajolva a füléhez.

- Mármint, mo… most? Veled? – dadog zavartan Stiles.

- Valami máshoz lenne inkább kedved?

Stiles a szeme sarkából oldalra pillant, bár nem látja jól az alfa arcát, érzi az egész testéből áradó feszültséget. Önelégülten vigyorodik el, miközben végigsimít a lány karján.

- Valami másra én mindig kapható vagyok – búgja, mire a lány szemében még inkább fellobban az érdeklődés, míg Derek felől elégedetlen, apró morgás hallatszik.

Bella még közelebb nyomul hozzá, mellét mintegy véletlenül a mellkasához nyomja, miközben lábujjhegyre áll, szinte az ajkára suttog.

- Lydia szüleinek szobájában kellemesen elbeszélgethetünk, gyere!

Egy leheletnyi puszit nyom a fiú szájának szegletébe, és csábítónak szánt mosoly kíséretében finoman húzná máris maga után, de Derek olyan fagyos pillantást lövell felé, hogy lefagy ajkáról a mosoly, elengedi Stilest és zavartan libben tova. Derek hirtelen lép a fiú elé, aki látja, hogyan ötvöződik a türelmetlenség és a szomorúság lassan haraggá a szemében. Megdermed, amikor megérzi ajkán az alfa kezének érintését, moccanni sem mer, miközben testét forróság önti el. Derek lassú, megfontolt mozdulattal törli le a lány rózsaszín rúzsának nyomát, egymás szemébe néznek, hosszan és mélyen, Stiles ajka megrándul, vágyakozva nyílik el. Azt gondolja, végre most megtörténik, de abban a pillanatban Derek szeme összeszűkül, homlokán elmélyülnek a ráncok, és a várt csók helyett csak dühödt szavakat kap tőle.

- Mi volt ez az egész? – Derek indulatos hangja visszarántja a valóságba, ahol valószínűleg sosem teljesülhet legmélyebb vágya.

- Nem értem, mire gondolsz.

- Ne játszadozz velem! – mordul rá az alfa, dühe kitörni készül, nem tudja, meddig képes visszatartani, Stiles most viszont nem retten meg ettől. Lesöpri magáról Derek kezét, és haragosan támad neki.

- Ki játszadozik kivel, hm?

- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

- Persze, hát hogyan is lenne.

Derek szemének mélyén fellobban egy vörös fény, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan alszik is ki. Megfordul, és átvágva magát a tömegen meg sem áll a kocsijáig. Nem foglalkozik az utána rohanó Stilesszal, indít, és nagy gázzal hajt el, vastagon porzik utána az út.

Stiles megrendülten áll a ház előtt, csalódott tekintettel néz a távolodó kocsi után, amikor egy kéz érintését éri meg bal vállán. Odakapja fejét, de látva, ott nem áll senki, jobbra néz, ahonnan Scott együtt érző mosollyal az ajkán néz rá.

- Mit vártál tőle? – Stiles csak megvonja a vállát. - Vagy kimondod, amit akarsz, vagy Derekkel nem jutsz sehová. Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit anno Lydiával.

- Azt mondod, menjek utána?

- Menj, és kapd el – löki finoman a Jeepje felé. – Vagy hagyd, hogy ő kapjon el téged, teljesen mindegy. Az eredmény garantált lesz.

Összevigyorognak, majd Stiles elszántan pattan a jeepbe. Végül is, mit veszíthet? Türelmetlenül indít, majd megfontoltabban kormányozza a kocsit az úton. Háborgó lelke nem csitul, minden egyes megtett mérfölddel egyre idegesebbé válik, remegő gyomorral parkol le a kiégett ház előtt. Tekintete az ablakokra siklik, de mögöttük csak a sötétség tátong, mégis tudja, hogy az alfa odabent van, egyszerűen nem lehet most máshol.

Dereknek ki sem kell néznie az ablakon, hogy tudja, Stiles jött el hozzá. A falnak veti a hátát, lehunyja a szemét, és csak arra a hangra figyel, ami nem verheti át, a hangra, ami elmondja, Stiles hogyan is érez.

Tam-tadam-tam-tadam.

Düh, némi harag, elhatározás.

Odakint Stiles becsapja maga mögött a Jeep ajtaját, már nem néz fel a házra, elszántan megy közelebb és lép fel az első lépcsőfokra, de megtörik a mozdulata.

Tam-tadam-tadam-tam…

Izgatottság, elfojtott vágyakozás, félelem.

Megfontolt léptekkel nyúl a kilincs után, lassan nyomja le, majd tolja be az ajtót, ami egy hangot sem ad. Odabent továbbra is teljes a sötétség, Stiles idegesen nyel.

Tadam-tadam-tam-tadam-tadam...

Megrendült elszántság, bizonytalanság, leplezetlen kín.

Stiles hirtelen a falnak szorítva találja magát, felkiáltani sem marad ideje, Derek az ajkával némítatja el. Csókja vad, mindent elsöprő, és a fiú önfeledten adja át magát neki. Egy alfa nem kér, leigáz és megszerez, jól tudja ezt, mégsem gondolta soha, hogy majd ilyen lesz. Csodálkozással vegyes örömmel fogad minden érintést, miközben elfojtott érzelmei a felszínre törnek, teljesen letaglózva ezzel Dereket. Légvételük elnehezül, egymásnak feszülő testük vad ritmusban hullámzik, mígnem elérik a pontot, amin egyszerre lendülve át zuhannak a mindent elnyelő fehérségbe.

Stiles csak lassan tér magához, alig jut csak el tudatáig, hogy az ablakon doboló cseppek hangja ébresztik fel. Odakint vihar tombol, az eső felerősíti az erdőt takaró avar nehéz illatát, a szürke hajnalt cikázó villámok bántó fénye töri meg, a fiú újra becsukja a szemét, de érzi, valami nem stimmel. Puha ágyban fekszik, a durva padló helyett, ahol az imént még együtt volt Derekkel, és…

Derek.

 Hirtelen ülne fel, de az alfa karja köré fonódik, magához húzza őt, és szorosan tartja. Stiles boldogan simul az ölelésbe, élvezi, ahogy Derek egyenletes légvétele simogatja a nyakát, miközben gondolatban újra átéli a vele töltött édes perceket, ami végül jó pár órára kiütötte. Kellemesen bizsergeti a tudat, hogy ebben mostantól bármikor része lehet, de elméjébe és szívébe erre a gondolatra azonban máris befészkeli magát a bizonytalanság.

- Derek? – szólal meg fojtott hangon. – Alszol?

Az alfa válaszul még szorosabb ölelésbe fonja, de a fiút ez sem győzi meg, egyszerűen tudnia kell, mi lesz velük ezután.

- Talán… talán haza kéne mennem – motyogja maga elé, miközben pontosan tudja, hogy Derek mérföldekről is meghallaná suttogását.

- Miért is? – Derek mély hangja türelmetlenségtől remeg meg, Stiles most utálja magát, amiért most is ilyen könnyedén bőszíti fel őt. Hallgat, nem válaszol, Derek tenyere ekkor a mellkasára simul, pontosan ott, ahol a szíve dobog. Stiles légvétele bennakad, édes, bűvös érzés fut át rajta, kielemezni viszont nincs ideje, mert az alfa fölé gördül, és egy pillanatig csak némán néz rá.

- Te vagy az első gondolatom minden reggel, és az utolsó is minden este - mondja érdes hangon. – Továbbra is beszédre akarod használni a szádat?

A fiú nyelvét csípős visszavágás égeti, de végül csak elmosolyodik, és lehúzza magához Dereket egy éhes csókra.

Odakint eláll az eső, elül a vihar, és a hajnal aranyszínű, vékonyka napsugara beszökik az ablakon. Derek jól ismeri a sötétség minden fajtáját; az éjszakát uralót és az emberek lelkében lakozót is, önmaga mindkettőből jócskán merített már, de ez a hajnal életében először hozza el a reményt és a fényt, de mégsem retten meg ettől az ismeretlentől. Addig nem, amíg a fiú ott van mellette… Orrába szökik Stiles bőrének illata, végigsimít az alvó fiú mellkasán, mögé bújik és szorosan átkarolja.

Ma nincs miért korán kelnie. Ideje, hogy élvezze, amiben végre része lehet. Lehunyja a szemét, és nyugodt, pihentető álomba merül.

Karjai közt Stiles elmosolyodik, és mikor az alfa légvétele egyenletessé válik, ő is álomba szenderül.

 ~ V É G E ~