Sweet dream

Drarry, azon belül némi Merthur párosítással, leheltnyi crossover tehát. 

Harry egy könyvből olvas fel Dracónak, aki a mesét hallgatva elalszik, hogy ott élje magát a mese szereplőinek helyébe és képzelje tovább a saját ízlése szerint a cselekményt. 

Sweet dream

A roxforti birtokra visszavonhatatlanul beköszöntött végre a tavasz. Diákok százai várták, hogy az utolsó órájuk végeztével kirohanjanak a szabadba, ahol pokrócokat terítve a selymes, mélyzöld fűre kifeküdhessenek, és átadják magukat a melengető Nap simogató sugarainak. Az egész birtok megtelt élettel, a fák lombkoronái újra teljes pompájukban, büszkén nyúltak az égig, madarak énekétől lett hangos a máskor komor Tiltott Rengeteg, színpompás pillangók szálltak virágról virágra, amelyeknek az édes illatától még a legkeményebb szív is megenyhült.

Ahogy az összes többi diák, úgy Harry Potter is vágyakozva nézett ki a tanterem hatalmas ablakán. Bár innen nem látta a helyet, a <i>helyüket</i>, mégis  szíve izgatott várakozással telt meg. Aztán a csengő végül megkegyelmezett, és ő kapkodva pakolt össze, hogy Ron kezébe nyomva táskáját az elsők között viharozzon ki a főbejáraton. Többek között azt szerette barátjában, hogy ilyenkor soha nem kérdezett tőle semmit, nem firtatta, hova és főleg, kihez siet ennyire. Szó nélkül vitte fel a klubhelyiségbe Harry táskáját, és ha a fiú csak az éjszaka beálltával tért vissza, ő kérés nélkül is fedezte.

Harry, amint megpillantotta a Fekete-tó fölött nyújtózó sziklán magányosan álló hatalmas fűzfát, még jobban megszaporázta lépteit. Utat tört magának a sűrű lombkorona között, és igyekezett lenyugtatni szívének veszett dobogását, ahogy megpillantotta a fa törzsének támaszkodó, rá váró Draco Malfoyt.

- Késtél – vetette oda neki a fiú szárazon, szürke szeme mégis vágyakozva villant meg, mágiája türelmetlenül hullámzott körülötte. Ezt megérezve, a griffendéles fiú ravaszul elmosolyodott, hátát ő is a fának vetette, és lassú, megfontolt mozdulattal kezdte szétbontani vörös-arany nyakkendőjét.

- Egy percet sem késtem, és ezt mindketten tudjuk. – Tekintete fogva tartotta a mardekárosét, miközben a földre dobta a nyakkendőt és meglazított pár gombot az ingén. – Mire vársz még, Draco? – ejtette ki lágyan a fiú nevét, aki felmordult, hogy a következő pillanatban az egész testével szegezze a fához a másikat.

- Tudod, mennyire nem szeretem, ha megváratsz. – Harry pontosan tudta, hiszen benne is ugyanaz az izzó vágy lobogott, ami Dracóban, hogy minden percüket együtt töltsék el, éppen ezért igyekeztek mindig olyan lélekszakadva ide.

- Ahogy te is tudod, mennyire nehezen viselem ugyanezt. – A szőke hajú fiú pedig nem váratta tovább. A csók édes volt, forró és szenvedéllyel teli. Draco ujjai a fekete tincsek közé kúsztak, míg Harry keze a fenekére simult. Szenvedélyes természetük egyre gyakrabban ragadta el őket a józanság ösvényéről, most sem számított, hogy ki láthatja meg őket. Hevesen csókolták egymást, kezük a másik ingét tépte, hogy végül meztelen mellkassal simulhassanak össze. Kemény férfiasságuk egymásnak feszült, és ők egyre vadabbul dörzsölték össze csípőjüket, de ennyi már nem volt elég.  Egyszerre lazították meg a másik nadrágjának övét, hogy végre szabadon érinthessék egymást. Ajkukról mélyebb és mélyebb nyögések szálltak fel, miközben egyre gyorsuló tempóban simogatták egymást, mígnem elérték a csúcspontot és teljesen megsemmisültek.  

Percek teltek el, mire érzékelni kezdték maguk körül a világot, és újra képesek voltak megmozdulni. Harry belecsókolt Draco fülébe, ajkával végigcirógatta arcának vonalát, miközben lassan lenyugodott testük, kapkodó légzésük újra normálissá vált. Lágyan mosolyogtak össze, Draco egy apró puszit nyomott griffendélesének forró ajkára, mielőtt kézen fogta, és a fa tövébe terített pokróchoz vezette.

- Ezt eddig észre sem vettem.

- Talán azért, mert eddig nem akartam, hogy így legyen – válaszolta önelégülten a szőkeség, és Harry ekkor megpillantotta a kezében tartott pálcáját, majd ugyanebben a pillanatban kellemes szárazságot érzett ágyéka tájékán. – Így azért komfortosabb – vigyorgott rá Draco, Harry pedig egyetértően bólintott.

- Az biztos. – Elégedetten ült le a takaróra, hátát a fának vetette, majd várakozóan nézett fel a mardekáros fiúra. – Idefeküdhetnél végre – mutatott az ölébe, mire a másik gúnyosan húzta el szépen ívelt ajkát.

- Persze, Potter, az öledbe hajtom a fejem, mint egy szerelmes kislány, miközben te egy könyvet olvasol és a hajammal játszol.

- Hát – mosolyodott el a Kis Hős, miközben az egyik párna alól egy könyvet húzott elő – éppenséggel, amint látom, úgyis ez volt a terved mára. – Harry ismerte már annyira Dracót, hogy tudja, nagyon is romantikus alkat, csak épp gondosan ügyel arra, hogy ez senkinek se szúrjon szemet. Nem véletlen szolgált épp ez a fa titkos találkáik helyszínéül, amit a mardekáros fiú választott ki, de Harry tetszését is azonnal elnyerte. Nem csak, hogy gondosan elrejtette őket a kíváncsi szemek elől, de idilli látványt nyújtott, ahogy a fűzfa hosszú ágai a földig érve lágyan ringatóztak a tavaszi szellőben, miközben átszűrődött leveli között a Nap simogató fénye.

Draco kelletlen sóhajt hallatott, miközben elnyújtózott a takarón, fejét pedig Harry ölébe hajtotta. A griffendéles pontosan látta rajta, hogy mennyire elégedett, és tulajdonképpen ő maga is az volt. Pár hónapja voltak még csak együtt, de nem akarták megosztani a hírt az egész világgal, boldogságukat maguknak tartogatták, nem akartak senkit beengedni meghitt kapcsolatukba, ami pontosan úgy volt jó, ahogy volt.

- Az Excalibur legendája – olvasta fel hangosan a könyv címét Harry, és felvont szemöldökkel nézett le Dracóra. – Ismét egy lovagokról és hercegekről szóló könyv.

- Vannak benne sárkányok meg mágusok is – válaszolta védekezően a mardekáros, mire Harry jóízűen kacagott fel.

- Komolyan nem értem ezt az erős vonzalmad a lovagkor iránt, ez az elmúlt két hétben már a harmadik ilyen témájú könyv.

- Tudom, hogy téged is lenyűgöz az a kor, nyugodtan valld be! Gondolj csak a bátor lovagokra, akik kardjukat kivonva harcba szállnak akár az egész világgal, de még a legrettentőbb szörnyekkel szemben is annyira tipikusan griffendélesek, hogy hazudsz, ha azt mondod, nem tetszenek. Miattad választom ezeket a könyveket, de ha nem akarod felolvasni, akkor hagyjuk. – Draco arcára durcás kifejezés ült ki, és felülni készült, de Harry nem engedte. Képtelen volt megállni, hogy ne csókolja meg, mélyen, érzékien.

- Azért ne legyél ilyen kis álszent, tudom, hogy önös érdekek is vezetnek – vigyorgott, miközben kinyitotta a könyvet, és másik kezével az ölében fekvő fiú arcára simított. – A daliás szőke hercegek, akiktől hemzsegnek ezek a könyvek, és akiknek a szerepébe tökéletesen bele tudod élni magad, neked is kellemes perceket szereznek.

- Senki sem vitathatja, hogy a hercegi szerepet tökéletesen rám öntötték – vonta meg vállát pimasz arroganciával a Malfoy csemete, Harry pedig beleegyezően bólintott.

- Hát persze, hogy nem, Édes! De most elég legyen, kezdeném végre.

Draco izgatott fészkelődése abbamaradt, várakozva, kisfiúsan csillogó szemekkel nézett fel a fekete hajúra, aki hangosan olvasni kezdte az aznapra kiválasztott legújabb történetet.

- Réges rég, a mítoszok korában, amikor még sárkányok szelték át az eget, miközben bátor lovagok alattuk nyargalva üldözték őket, és a mágia kendőzetlenül volt jelen, volt egyszer egy legendás királyság, Camelot. Camelot népén a keménykezű király, Uther, vasszigorral uralkodott. Megszállottan üldözte a mágiával bírókat, nem ismert kegyelmet, ha varázsló vagy boszorkány nyomára bukkant, haladéktalanul máglyára vetette őket. Messze földön ismerték és félték nevét, nem úgy, mint a koronahercegét, Arthurét. A herceg, bár a felületes, külső szemlélő számára tökéletes mása volt a királynak, magabiztos tekintete, izmos, magas testalkata és szőke haja miatt, de belső tulajdonságait tekintve cseppet sem hasonlított atyjára, ezt pontosan tudták azok, akik ismerték. Arthurból hiányzott minden gonoszság és mágiával szembeni gyűlölet, igaz, azért a maró gúny neki is erős fegyvere volt, erről pedig hű szolgája, a mágiával megáldott Merlin tudott volna mesélni, bár valószínűleg csak mosolyogva legyintett volna. Végletekig hű volt urához, Arthurhoz, akihez sokkal mélyebb és ősibb érzelem fűzte a szolgai alázatnál.  

Harry hangja kellemes bizsergéssel töltötte el Draco testét, pillái elnehezülten csukódtak le, az édes álom magával ragadta és elrepítette egy messzi világba, ahol egy hatalmas kastély egyik ablakában állva nézett lefelé a téren nyüzsgő tömegre…

Azonnal megpillantotta a színes forgatagban a fiút, akinek a látványára azonnal hevesen dobbant meg szíve. Fekete haja a szokásos kusza tincsekben meredezett szanaszét, vékony testére egy kék ing és egy barna nadrág simult, nyakából most sem hiányzott elmaradhatatlan piros sálja. Sietősen verekedte át magát a tömegen, és ő még mindig az ablaknál állva forrón remélte, hogy hozzá igyekszik ennyire. Nem is kellett sokáig várnia, miután a fiút odalent elnyelte a vár hatalmas kapuja, hamarosan belépett a szobájába. Az ajtó hangosan kattant mögötte, ő pedig meg sem fordulva közölte:

- Késtél.

- Akkor most meg leszek bűntetve? – Hangjából sütött a pajkos kihívás, ami még inkább feltüzelte mindkettejük vérét.

- Ó, igen, de még mennyire, hogy meg leszel, Merlin! – fordult végre felé ő is, és a következő pillanatban már a falhoz is lökte a másikat, és testével tartotta ott, miközben éhesen csókolta meg.

- Milyen tüzes vagy ma, hercegem! – incselkedett továbbra is a fekete hajú, és úgy tett, mint aki menekülni próbál, de csak azt érte el, hogy a herceg még szorosabban fűzte köré a karját és még erősebben nyomta a falnak. Na, nem, mintha ezt annyira bánta volna.

Csókjuk vad, szenvedéllyel teli volt, és képtelenek voltak elszakadni egymástól. Éhesen tépték le egymásról az inget, de amikor Arthur ujjai végigsimították a varázsló mellkasát, hirtelen elkapta a kezét.

- Annyira ellenállhatatlan vagy, egyszerűen megőrülök érted – suttogta fojtott hangon a herceg, szemében a vágy lángja égett –, de nem hiszem, hogy megtehetjük ezt, talán még mindig nem lenne helyes. Nem akarlak belekényszeríteni, és…

- Ssssh! – Merlin nyugtatóan simogatta meg az arcát, majd tenyerét Arthur nyakára simította, így húzta újra közel magához őt.  – Túl rég óta vágyom rád. Azt hiszed, ez olyan könnyű volt? Minden áldott nap megállni, hogy ne csókoljalak és érintselek szabadon, az nagyobb kín volt minden eddiginél, amit valaha is átéltem. Szükségem van rád, Arthur! Most van szükségem rád!

Nem kellett több szó, a szenvedély minden eddiginél nagyobb lánggal lobbant fel bennük, elsöpört minden aggodalmat, félelmet. Arthur többé nem finomkodott, lélegzetelállító csókjától a mágus elbódult, lángra lobbantotta vérét, de ennyi már nem volt elég, máris többet akart. Átfordította magukat, így most a herceg nyomódott a falnak, Merlin pedig erősen tartotta és csak csókolta, amíg bele nem szédültek az új, eddig soha nem tapasztalt érzésbe, de a herceg sem maradt sokáig ilyen tétlen. Kezét Merlin dereka köré fonta, és határozott mozdulattal az ágy felé tolta, miközben ajkával egy pillanatra sem szakadt el tőle, csókolta, ahol csak érte. Az ágyra lökte félmeztelen kedvesét, akinek haja most a szokottnál is kócosabb volt, ajka duzzadt a heves csókoktól, bőre vakítóan fehér és tökéletes. Arthur most úgy nézett le rá, mintha az egyetlen, a legcsodálatosabb dolog lenne a világon. Merlin egész testét perzselte ez a pillantás.

- Mire vársz még? – kérdezte rekedten, mire a herceg mosolyogva hajolt fölé.

- Türelem – lehelte, miközben ajkával megcirógatta a másikét. – Ki akarok élvezni minden pillanatot. 

Arthur kínzó lassúsággal csókolta végig az egész testét, lassan haladt egyre lejjebb, Merlint elviselhetetlenül feszítette az édes kín. Az ajkát harapdálta, hogy élvezettel teli kiáltása oda ne vonzza az őröket, ujjai görcsösen markolták a lepedőt. Minden erejére szüksége volt, hogy ne kiáltson fel, amikor a herceg végre lehúzta róla a nadrágját, és minden figyelmét lüktető férfiasságának szentelte. Arthur ezúttal végtelenül gyengéd volt, adni akart, hogy aztán elvegye, amit csak kaphat. Merlin édesen nyögdécselt az érintése alatt, Arthur képtelen volt betelni a látványával, a fiú pedig nem bírt tovább tétlenül tűrni, hogy csak ő kapjon. Felült, hogy most ő gyűrje maga alá a herceget, csókokkal halmozta el a testét, remegő kézzel húzta le róla az utolsó zavaró ruhadarabot, de mielőtt megérinthette volna Arthurt ott, ahol mindketten a leginkább akarták, a herceg ismét meglepte. Megragadta Merlin karját, maga mellé rántotta, és a hasára fordította. Testével nyomta a mágust a matracba, belecsókolt a fülébe, végignyalta a nyakát, majd a gerince mentén haladt egyre lejjebb, hogy előkészítse kedvesét, érzéki sóhajokat csalva ki belőle. Nyelvével bejárt minden rejtett, tiltott zugot, gondosan készítve elő Merlint, aki soha eddig nem tapasztalt érzésekben fürdött. Amikor Arthur újra egész testével simult hozzá, oldalra fordította fejét, és a férfi ajka után kapott, aki forrón csókolta meg, miközben lágyan merült el Merlin testében.   

- Ne fogd vissza a hangod, Merlin – nyögte a fülébe –, hallani akarom, ahogy élvezed.

Arthur szavai, a tekintete, a teste az övén és mélyen benne, túl sok volt. Elviselhetetlenül jó, és a mágus ajkáról hangos nyögés szakadt fel, amiket újabbak követtek. Arthur egyre gyorsabb, szédültebb tempót diktált, és többé már ő sem volt képes olyan fegyelmezett maradni, mint eddig, átadta hát magát a szédítő örvénynek. Fogak tépték az édes ajkakat, nyomukban vér serkent. Körmök hasítottak fájón a forró bőrbe, de a fájdalom végül elolvadt a gyönyörben, amikor eltűnt körülöttük minden, hogy végül csak ők maradjanak, egymást szorosan ölelve... 

- Draco, Draco, ébredj már fel! – Harry hangja utat tört magának az álom függönyén át, és ő nem akarta elengedni azt, makacsul kapaszkodott volna abba az édes álomképbe, ami viszont most gonoszul tovalibbent.

- Muszáj volt ilyen durván ébresztened? – kérdezte álomittas hangon, megrovón nézve a griffendélesre.

- Olyan ingerlően nyöszörögtél, hogy azt már képtelen voltam tovább hallgatni, arról nem is beszélve, amit a kezeddel műveltél közben – bökött az említett testrész felé Harry, és Dracóban csak most tudatosult, hogy férfiasságát markolássza. – Nagyon szenvedélyes álmod lehetett – tette hozzá a fekete hajú, és Draco kihallotta belőle a féltékeny élt, ami most rendkívül jóleső érzéssel töltötte el.

- Igen, valóban az volt – válaszolta kéjesen, tovább húzva Harry idegeit. – Émelyítően édes és rendkívüli mértékben kielégítő.

- Ennek roppantul örülök – dobta a pokrócra némileg dühösen a kezében tartott könyvet a griffendéles.  – Akkor talán ideje lenne visszamenni a kastélyba, hogy a zuhany alatt állva fejezd be, amit itt elkezdtél előttem.

- Várj már! – ragadta meg a kezét Draco, és visszarántotta a fekhelyre, hogy aztán, hasonlóképpen az álmában történtekhez, maga alá gyűrje. – Nem is érdekel, hogy mit álmodtam rólad?

- Te rólam álmodtál? – kerekedtek el a zöld szemek, és azonnal vággyal teltek meg, ahogy Draco finoman megmozdult a csípőjével összedörzsölve ezzel merevedésüket.

- De még mennyire, hogy rólad – hintette be apró csókokkal Harry arcának forró bőrét –, csak te épp a könyvben szereplő Merlin voltál, én pedig nem más, mint Arthur.

- Én, mint Merlin, a leghatalmasabb mágus? Hm, ez tetszik, folytasd csak! – nyögte, és a mardekáros hirtelen nem is tudta, hogy az álom ecsetelésére vagy pedig csípőjének ingerlő körözésére gondol-e a másik.

- A szolgám voltál, és hercegnek szólítottál.

- Ha csak erre vágysz, <i>Hercegem</i> – búgta kéjesen  Harry, és keze besiklott a másik fiú inge alá.

- Még ennél is többre – válaszolta Draco vágytól rekedten, és izgatottan bámult Harry szemébe. Eddig még nem lépték át azt a bűvös határt, de kétség kívül, napról-napra egyre inkább vágytak rá. Draco csak remélni tudta, hogy Harry érzi, részéről ez több puszta állatias, testi vágynál, de ahogy most a fiú arcára nézett, rájött, hogy mindketten ugyanúgy éreznek.

- Elmondod nekem, hogy mi lenne az a több? – suttogta Harry az ajkára, mire Draco lágyan elmosolyodott.

- Inkább megmutatom.

Azon a délután mindketten megértették, hogy beszélni rendkívül sokféleképpen lehet, egy érintés, egy pillantás többet mondhat el bármennyi szónál. Minden csókjuk, minden puha érintésük az egymás iránti mély szerelemről tanúskodott, és amikor már az átélt szenvedélytől elbódulva, összefont ujjakkal feküdtek a pokrócon, eljöhetett a szavak ideje. Annak az egy, minden szerelmes számára legfontosabb szónak, amit először mondtak ki egymásnak, nem csak üres csengése, hanem mély, őszinte súlya lett.

Draco egy puha takarót bűvölt magukra, majd a fűzfa óvó lombkoronájának hűvös árnyékában, egymást szorosan ölelve ringatóztak át az álom édes földjére.

 ~ Vége ~